Városlista
2025. május 29, csütörtök - Magdolna

Hírek

2010. Szeptember 20. 07:59, hétfő | Helyi
Forrás: keszthely.hu

Fejlesztések, új szolgáltatások a keszthelyi könyvtárban - uniós forrásból

A Fejér György Városi Könyvtár a TIOP-1.2.3. pályázat eredményeként 2009-2010-ben közel 10 millió forintos fejlesztést valósít meg. A projekt egyik fontos része volt egy modern oktatóterem kialakítása, ahol ingyenes tanfolyamok keretébe

2010. szeptember 14-én, szakképzett munkatársaink bevonásával, elkezdődtek 20 órás számítógép-használati és eKözigazgatás tanfolyamaink, ahol a tanulók már az új eszközök segítségével ismerkedhetnek meg a számítástechnika és az elektronikus ügyintézés rejtelmeivel. Nagy az érdeklődés a kezdő és haladó tanfolyamainkra is, így lehetőség nyílik a folyamatos használó-képzésre, hiszen a könyvtárnak fontos szerepe van a város és környéke felnőtt és ifjúsági oktatásában.
2010. év végéig a kistérségi települések több szolgáltató helye is bekapcsolódik kölcsönzési rendszerünkbe, a Zalai Tudástár létrehozásával pedig, a könyvtárak elektronikus szolgáltatásai egy közös felületen válnak elérhetővé, lekérdezhetővé.


2010. július 1-vel a könyvtár megkezdte a nyertes TÁMOP-3.2.4. pályázatának lebonyolítását, melyben 8,9 millió forint áll rendelkezésre az intézmény szolgáltatásainak fejlesztésére.
A projekt fő célkitűzései között a könyvtár elektronikus katalógusának bővítése szerepel 3 kistérség (Keszthely, ZalA-KAR, Pacsa) 6 könyvtárának bevonásával. A program lebonyolítása során közel 18 ezer könyvtári dokumentum adatainak felvitelére kerül sor.
Megtörténik az intézmény honlapjának fejlesztése is a különböző felhasználói csoportok igényeinek megfelelően.


2010. októberében megkezdődik az olvasáskultúra fejlesztését, a könyvtári szolgáltatások népszerűsítését, új társadalmi csoportok bevonását célzó kampányok lebonyolítása, különös tekintettel az iskoláskorúakra, a hátrányos helyzetűekre. Ennek keretében az általános iskolásoknak foglalkozásokat és interaktív vetélkedőt szervezünk, a középiskolásoknak képzést tervezünk e-közigazgatás, illetve információforrások az interneten témakörökben, könyvtári órák keretében.


Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi

Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 29. 12:00, csütörtök | Belföld

NGM: lendületben a hazai turizmus - áprilisban több mint 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött a magyarország

A kormány azon dolgozik, hogy a dinamikusan bővülő hazai turizmus még intenzívebben járuljon hozzá a családok jólétéhez, a munkahelyteremtéshez és a vidéki turisztikai térségek fejlődéséhez -

2025. Május 29. 11:00, csütörtök | Belföld

Június 22-én lesz a Magyarország Szépe döntője a Duna csatornán

Bemutatták azt a húsz lányt, aki versenybe szállhat az idei Magyarország Szépe címért. A verseny döntőjét június 22-én élőben közvetíti a Duna csatorna.