Hírek
2013. November 09. 03:46, szombat |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Elkerülheti a demenciát, ha beszél nyelveket!

Azoknál az időseknél, akik két vagy több nyelvet beszéltek, átlagosan 4,5 évvel később alakul ki demencia mint azon kortársaiknál, akik csak anyanyelvükön tudnak, még akkor is, ha az illető egyébként írástudatlan - állapította meg egy tanulmány, amelyről a Los Angeles Times számol be.
A kutatás keretében 648 demenciában szenvedő esettanulmányát végezték el, akik közül 391-en beszéltek két nyelvet. A résztvevők India Hyderabad nevű tartományában éltek, ami azért érdekes mert korábbi tanulmányokat leginkább az olyan bevándorlók bevonásával készítettek, akik anyanyelvüket egy új kultúrába vitték be. Ezért a legtöbb ember a területen minimum két nyelvet beszél, de inkább hármat, vagy négyet.
Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy beszéd közben az egyik nyelvről a másikra való áttérés javítja a koncentrációs és kognitív képességeket. A kutatók ugyanakkor azt is megállapították, hogy további előnyök nem járnak a harmadik vagy a negyedik nyelv ismeretével.
Az eredmények azt mutatták, hogy a demencia jelei az egynyelvűeknél 61 éves korukban, még a két nyelvet beszélőknél 65,5 éves korukban jelentkeztek először.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:55, hétfő | Életmód
Augusztus 20. - Megnyílt a Mesterségek Ünnepe a budai Várban
2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód
Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája
2025. Augusztus 16. 09:08, szombat | Életmód
Elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második részének forgatása
A napokban elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? című film második részének forgatása a Balatonnál - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.
2025. Augusztus 15. 08:01, péntek | Életmód
Az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején
Az állattartóknak kiemelt felelősségük van a hőségriadó idején, a magas hőmérséklet kockázatot jelenthet a háziállatokra és a vadon élő állatokra egyaránt.