Hírek
2017. Szeptember 22. 11:58, péntek |
Belföld
Forrás: ugyeszseg.hu
Éheztek a gyerekek, de a kisfiú száját még be is ragasztotta anyja
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség azzal a férfival és nővel szemben,
akik 2014 és 2016 között a szülői kötelezettségüket súlyosan megszegve veszélyeztették két kiskorú gyermeküket.
A férfi és a nő élettársi kapcsolatából egy kisfiú és egy kislány született, akiket először közösen neveltek tatai otthonukban. Az asszony az együttélésük alatt házi munkát nem végzett, a lakást nem takarította, nem főzött, nem mosott, a gyermekeket a barátnőjére bízta, ő pedig csavargott.
A férfi később egy másik nővel létesített élettársi kapcsolatot, ezért az anya a tatai lakásból elköltözött, de a két kiskorú gyermeket otthagyta. A férfi is elhanyagolta a sértetteket, közmű tartozásokat halmozott fel, nem adott pénzt élelemre, ezért a gyerekek többször fahéjas kenyeret ettek, folyamatosan éheztek. Az apa ivott, az élettársával gyakran veszekedett, illetve őt többször életveszélyesen megfenyegette, ezért a nő elhagyta a férfit.
Az édesanya tavaly januárban a két gyermeket magával vitte a tatabányai lakásába, akik azonban nem jártak óvodába, illetve iskolába. A szülők ezen túlmenően nem intézkedtek a tankötelezettség teljesítésére, a gyermekek lakcímének változását nem jelentették be az iskolába, óvodába. A kisfiú igazolatlan hiányzásokat halmozott fel, ezért az első osztályt meg kellett ismételnie.
Tavaly áprilisban a gyermekek visszakerültek az apához, aki időközben szintén Tatabányára költözött. 2016 nyarán a gyermekek az anyánál nyaraltak két hétig, ekkor az asszony a kisfiú száját beragasztotta, mert a gyermek beszélgetése miatt nem tudott tévét nézni, illetve előfordult, hogy több órára bezárta és egyedül hagyta a lakásban.
A szülök által elkövetett bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.
2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld
Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
