Hírek
2013. Március 07. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Drónt láttak New York felett
Drónt, vagyis kisebb pilóta nélküli robotrepülőt látott polgári gépet irányító pilóta - nem Pakisztánban vagy Afganisztánban, hanem a New York-i Kennedy repülőtér közelében. Az olasz Alitalia pilótája jelentette is az esetet, mire az amerikai légügyi hatóság és persze az FBI vizsgálatot indított.
Szakértők szerint a hobbimodellezők által épített, távirányítású repülőgépek szélessége elérheti és meg is haladhatja az egy métert, tehát elméletileg ilyet is láthatott az olasz kolléga, csakhogy ezek a modellek nem emelkedhetnek 121 méter fölé. Márpedig a drónnak tűnő légi szerkezetet 460 méteres magasságban észlelték. Korábban a pilótanélküli gépek használatát már több tucatnyi szövetségi hivatalnak, helyi rendőrparancsnokságnak, katasztrófaelhárító szervezetnek és egyetemnek engedélyezték a hatóságok. Persze főleg polgári célzattal.
Számos szervezet már korábban figyelmeztetett, hogy ebből komoly repülésbiztonsági problémák is lehetnek. A belbiztonsági minisztérium katonai célú pilóta nélküli repülőgépeket is alkalmaz, alapvetően a határok őrizetére. A tárcának 10 fegyvertelen Predator drónja van, amelyek több mint 18 kilométeres magasságból is képesek felismerni akár egy sportcipőt. Kereskedelmi célú drónokat – merthogy ilyenek is vannak – egyelőre nem lehet alkalmazni az amerikai légtérben, legalábbis 2015-ig, mert akkor ezt a rendelkezést fel kell oldani.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 23. 08:07, csütörtök | Külföld
Románában épül meg Európa legnagyobb lőporgyára
Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára - erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben.
2024. Május 22. 07:38, szerda | Külföld
Megkezdődött a taktikai atomfegyverek bevetésére kiképző orosz hadgyakorlat
Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban - közölte kedden a védelmi minisztérium.
2024. Május 22. 07:28, szerda | Külföld
Kibocsátották a kolozsvári metróvonal építési engedélyét
Kibocsátotta a kolozsvári metróvonal építési engedélyét a Kolozs megyei önkormányzat kedden - írta a megyei közgyűlés közleményére hivatkozva az Agerpres.
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt