Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2012. Június 21. 15:33, csütörtök | Helyi
Forrás: sziget.hu

Csík zenekar: Daloskönyv

Csík zenekar: Daloskönyv

Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar augusztus 6-án a Sziget fesztivál Nagyszínpadán.

A magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről immár „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.

A huszonnégy évvel ezelőtt alakult Csík zenekar kezdetben főleg a táncházas körökben volt ismert, koncertzenekarként az ezredforduló környékén futott be, de a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján már a magyar népzene egyik reprezentánsaként lépett fel.
Ugyancsak erre az időre esett egy másféle „utazás” kezdete is. 2001-ben A kor falára című albuma címadó számában szvingbe úsztatott át egy magyarpalatkai dallamot, majd a 2005-ös Senki nem ért semmit című albumán három Kispál és a Borz-számot is feldolgozott. Mégpedig úgy, hogy azok éppúgy belesimultak a magyar népzene szövetébe, mint a Csík zenekar hangvételébe – és ezzel megteremtődött a „tradicionális rocketnó”. Azóta nincs megállás, sőt… A 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból nemzedéki himnusz lett, mely immár több mint nyolcmillió rákattintást jegyez a YouTube-on. A 2011-es Lélekképek című albumon újabb Kispál és a Borz- és Quimby-feldolgozásokkal gyarapodott a sor, nem feledkezve meg a blues-rajongókról sem.

Ezek után kezdett a Csík zenekar a Daloskönyvéhez – olyan dalok feldolgozásához, amelyek a magyar könnyűzene története és a zenekar magánmitológiája szempontjából egyaránt fontosak. Feldolgozásaik egyben unikálisak is, hiszen úgy rugaszkodnak el az eredetiktől, hogy közben magukba foglalják az eredeti számok meghatározó énekhangjait. Ettől a „csavartól” – Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György közreműködésével – egy olyan forma teremtődik, mely nemcsak a magyar könnyűzenei műfajai, de azok nemzedékei között is hidat teremt. Egy olyan örökzöld „kötelező olvasmány”, amilyen eddig még nem volt – s aminek a folytatására remélhetőleg nem kell várni sokáig.

Címkék: sziget

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld

Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.