Hírek
2013. November 07. 10:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Családi vállalkozások fejlődését segítő képzés Zalaegerszegen
Osztrák és magyar családi vállalkozások fenntartható fejlődését szolgáló, uniós finanszírozással megvalósuló határ menti projekt keretében kezdődött kétnapos képzés szerdán Zalaegerszegen.
A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és az EU Regionalmanagement Oststeiermark vezette szervezetek közös programjának a célja, hogy elősegítsék a generációkon átívelő családi kisvállalkozások fejlődését és gördülékennyé tegyék azok átadását a generációk között - ismertette a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Nagy András elmondta: a képzések során felkészítik a fiatalokat a vállalkozások átvételére, hogy a tulajdonos, vagy vezetőváltás után a vállalkozás továbbra is fenntartható módon tudjon működni.
A projektben összesen 90-100 magyar és osztrák vállalkozás vesz részt. A képzési program hat modulból épül fel; felét Ausztriában, másik felét pedig m Magyarországon rendezik meg. A két-két napos képzések témái között szerepel az üzleti tervezés, a vevői szokások felismerése és előrejelzése, a nemzetközi üzleti ismeretek fejlesztése. A képzéseken szerzett tapasztalatokat internetes felületen is közzéteszik, az online hálózaton keresztül tanácsadást tartanak.
A nyitó konferenciát október végén tartották Fürstenfeldben, ahol bemutatták a családi vállalkozások átadásának jelentőségét Stájerországban.
Nagy András elmondta: míg Ausztriában fokozatosan adják át a családi vállalkozásokat, Magyarországon az ezzel járó problémák egyszerre, halmozottan jelentkeznek. Húsz évvel ezelőtt ugyanis nagyon sok cég alakult, így azok generációváltása a következő években több ezer vállalkozást érinthet Zala megyében.
Hozzátette, hogy a családi vállalkozásokat nehéz átadni, mindössze 25-30 százalékát tudják a fiatalok átvenni. A SUCCEED (A generációkon átívelő családi vállalkozások fenntartható fejlődésének javítása az osztrák-magyar határ menti régióban) projekt ebben tud segítséget nyújtani a vállalkozásoknak, ami azért is jelentős, mert a foglalkoztatottak több mint 50 százaléka családi vállalkozások keretében dolgozik - hangsúlyozta.
A 200 ezer eurós költségvetésű program az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az Európai Unió 85 százalékos támogatásával valósul meg.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
