Hírek
2014. Február 10. 13:01, hétfő |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Boldogan a célban
Klausz Kristóf - Kecskeméti Balázs Renault Clio R3 - KLAUSZ Motorsport ERC Rally Liepāja 2014 - Lettország
Beszélgetés Klausz Kristóf autóversenyzővel aRally Liepāja után.
Kedves Kristóf!
Először is nagyon örülök, hogy sikeresen célba értetek ezen a túlélő túrán.
Figyeltem a gyorsok idő eredményeit, fokozatosan javítottatok az addigi teljesítményeteken. Minek is köszönhető ez?

- Így, hogy az autóval egyre több km-t megyek, egyre magabiztosabban tudom vezetni, valamint a Balázzsal is egyre nagyobb az összhang. Emellett a pályákon az első gyorsokon levő hótakaró fokozatosan kemény murvás talajjá változott, amivel megnőtt kicsit a tapadás.
A 12 gyors mennyire vette ki az erőt belőled, miként tudtál fejben ott lenni és szépen beterelni a célba a Clio-t?
- Sokkal könnyebben mentünk végig a verseny folyamán mint a Jänner Rally-n. Elkezdtem komolyan sportolni, edzésekre járni és mint tapasztaltam, ez megkönnyítette nagyban a koncentrálást a gyorsokon.Már az éjszaka istempósan haladtunk, sőt az időkön is tudtunk javítani.
Voltak-e kalandjaitok, és ha igen hogyan oldottad meg?
- Párszor előfordult, hogy kijöttem a nyomvonalból és akkor nagyon megúszott az autó. Eleinte nehéz volt megszokni, hogy nagygázzal menjek tovább (ellentétben a BMW-vel), de ezt is folyamatosan tudtam fejleszteni és később már reflexből jött.

Mennyire tetszett ez a verseny, mivel volt másabb mint a Jänner?
- Véleményem szerint könnyebb verseny volt, mert majdnem egyfajta talajon tudtunk versenyezni és nem voltak váratlan dolgok, legalábbis tapadásban. Ami ezt a versenyt nagyon megnehezítette az a hideg volt.
Ha lehetne, mi az amit másképp csinálnál ha újra rajtolhatnál?
- Szerintem nagy részt jó döntéseket hoztunk, esetleg a széles szöges gumi helyett megpróbálnám a keskenyet, amit a többi kategóriatárs használt. És így utólag bátrabban beleereszteném az autót pár kanyarba és nagyobb tempóval kezdeném a versenyt, mert mint kiderült elbírja.
Köszönet a támogatóinknak!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport
Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón
Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.






