Hírek
2012. Június 12. 19:59, kedd |
Helyi
Forrás: www.zalaihirlap.hu
Biciklivel a Balaton partján
Hatvan darab kerékpárt állított a turisták szolgálatába a Nyugat-balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. Felnőttek és gyermekek egyaránt kölcsönözhetik a járműveket, mégpedig Keszthelytől Zalakarosig.
– Az egész régiót szolgálják a bicajok, amiket térségi pályázat keretében nettó 3,6 millió forintért szereztünk be – mondta el Tar László, a szervezet vezetője, akitől megtudtuk: Keszthelyen, Zalakaroson, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen, Balatongyörökön és Hévízen (e helyen kistérségi pályázatból már megvalósult a beruházás) vehetik igénybe a szolgáltatást a turisták. – A legfontosabb, hogy bárhol kérhetik a kerékpárt, s bárhol le is adhatják azt. Vagyis nem probléma az, ha például Keszthelyen kölcsönzött biciklivel Zalakarosról már nem akarnak visszajönni.
A szakember szerint a kerékpáros turizmus a Balaton-régióban a mostoha körülmények ellenére egész jól működik, és az új lehetőség még jót tehet neki.
– A kitáblázás meglehetősen gyatra, hiányoznak a térképek, kevés a reklám- és szóróanyag, a kerékpáros turisták mégis özönlenek – folytatta Tar László. – Ez a fejlesztés pedig újabb lendületet adhat, hiszen azok is be tudják barangolni a környéket, akik kerékpár nélkül érkeznek a Balatonhoz.
És a turisztikai irodának számos további, megvalósításra váró fejlesztési ötlete van:
– A Balaton Fejlesztési Tanáccsal együttműködve készítjük a térség kerékpáros koncepcióját, három pont köré csoportosítva. Az első, hogy biztonságosabbá kell tennünk a Bringa körutat, hiszen az számos helyen hagy kívánnivalót maga után. Fontos, hogy kiépüljenek a lecsatlakozó utak, s ennek köszönhetően a – jelenleg elég nehezen megközelíthető – Kis-Balaton is elérhetővé váljon a kerékpáros turisták számára. Harmadsorban pedig a Keszthely–Hévíz nyomvonalat kell megépíteni, minél gyorsabban, hiszen az egy országos, illetve nemzetközi út része lesz. Mindemellett pályázati pénzből végezzük a táblázást, elkészül az okostelefonon is használható digitális térkép, s terveink szerint minősítjük a kerékpárbarát éttermeket, szálláshelyeket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
