2004. óta tartják számon július 31-ét a jeles napok között a balatoni halak napjaként. Az akkori környezetvédelmi miniszter ezzel a kezdeményezéssel kívánta felhívni a figyelmet hazánk – és Európa – legnagyobb tavára, a Balatonra.

A Balaton meg is érdemli – és ki is követeli – a figyelmet, már csak azért is, mert természetes víz révén állandóan változó rendszer. Eddig összesen 47 faj előfordulását írták le benne (és vízgyűjtőjében) a halbiológusok, az utóbbi évtizedekben viszont csak 31 halfaj fennmaradását erősítették meg. Az őshonosok közül leggyakoribbak a keszegek, és a ponty természetesen, hiszen a legkedveltebb horgászhalként a telepítésekkel lényegesen nagyobb az állománysűrűsége, mint az természetes állapotban lenne. (A Balaton élőhelyként, táplálkozási adottságait tekintve elsősorban keszeges-süllős víznek tekinthető.) Az őshonos ragadozók közül a fogassüllő és a ragadozó ön dominál, a harcsaállományt sajnos két éve megtizedelte egy tavaszi halpusztulás.

A Balaton mai halállományára – sajnos – jellemzőek az idegen eredetű halfajok is, amelyek részben telepítések, részben pedig bevándorlás következtében terjedtek el . Főként a busából és az ezüstkárászból van sok, van még angolna is jócskán. De észlelték már az amuri géb jelenlétét is a befolyóknál, tehát biológiai léptékben csak percek kérdése, hogy az is elterjedjen.

No és itt van – sajnos, az utóbbi hetekben már tömegesen észlelik a horgászok - a törpeharcsa. Rá persze nem vonatkozik a ’balatoni halak napja’, - hiszen egyáltalán nem őshonos itt. De eddig legalább elvolt a kisebb-nagyobb tavakban, holtágakban, folyókban a keleti országszéltől a nyugatiig, itt a környékünkön a Zalában és a Kis-Balatonban, de legalább a nagy tóban csak szórványosan jelentkezett. Idén viszont …

Honnan ez a hirtelen szaporulat? Valószínűleg összefügg azzal a jelenséggel, amire már többször is utaltunk honlapunkon: az idei tavaszi szokatlan vízjárással, ami megmozdította, átrendezte a Balaton halállományát, s nagyobb mennyiségben mosta be a zalai, kis-balatoni halakat a tóba. Ezt jelezte a tavaszi haldömping is, amikor a szép potykák mellett a horgászok 1-2 kilós ezüst kárászokat és óriás-dévéreket zsákmányoltak, de az általában megszokottnál több békés hal volt idén vízeresztés során a siófoki angolnacsapdában is. És több volt benne a kimondottan aranyszínű, pikkelyes – mint korábban írtuk a beszámolónkban – ötös körüli profilindexű, jellegzetesen kis-balatoni kinézetű ponty is, mint ahogyan a szórványosan jelentkező pontyelhullásban is ez a típus szerepelt nagyobb arányban.

Az okokat még nem ismerjük. Mint ahogyan azt sem, hogy milyen idők jönnek, s hogyan reagálnak a változásokra az életközösségek. Tartós lesz-e a halállomány átrendeződése, megmarad-e a törpeharcsa invázió, vagy visszahúzódik egy lényegesen kisebb szintre, hiszen a Balaton egyáltalán nem számít ideális élettérnek számára. (Bár sajnos e halfaj tűrőképessége rendkívül nagy.) Társaságunk mindenesetre megkezdte a kísérleteket, miként lehetne specifikus módszerekkel gyéríteni a törpét a balatoni viszonyok között, ahol a fürdőzőkre, csónak- és vitorlásforgalomra is tekintettel kell lenni.)

Így július végén - a Balatoni halak napja alkalmából – érdemes valóban odafigyelni legnagyobb tavunk élő rendszerére. Kutatni az összefüggéseket, figyelni a vízi élet törvényszerűségeit, a különböző tényezők egymásra hatását. Az ökológiai halgazdálkodásnak – amelyet társaságunk évek óta folytat a tavon – ez is feladata. És nem csak az év egyetlen, kitüntetett napján.

ij