Hírek
2013. Május 23. 09:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Balatoni Hajózási Zrt.: kétszámjegyű bevételnövekedés pünkösdkor
Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén:
a kompon 12 százalékkal, a személyhajó forgalomban pedig 10 százalékkal nőtt a bevétel a tavaly pünkösdihez viszonyítva - közölte Horváth Gyula vezérigazgató az MTI érdeklődésére csütörtökön.
A statisztikákat ismertetve hozzátette: a forgalomban is jelentős emelkedést hozott a háromnapos ünnep, a kompon 6 százalékkal több utast, és 10 százalékkal több járművet szállítottak. A személyhajózásról elmondta, hogy a menetrendi hajózásban 5 százalékos növekedést ért el a társaság. Ugyanakkor a sétahajókon, programhajókon elért árbevétel 3 százalékkal elmaradt a tavalyitól. Az árbevétel összegéről üzleti titokra hivatkozva nem számolt be.
A cég 22 kikötőjében 25 személyhajóval és 4 komppal biztosítja a menetrend szerinti közlekedést a Balatonon, illetve a társaság üzemelteti a Balaton legnagyobb vitorláskikötő-láncát, amely 10 nagyobb és 11 kisebb kikötőből áll.
A Balatoni Hajózási Zrt. közel 300 dolgozót foglalkoztat, a 2012-ben elért árbevétele megközelítette a 2 milliárd forintot.
ij
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
