Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2017. Szeptember 21. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt

Az érintett Ryanair-utasok 75 százaléka kért intézkedést szerdáig a járattörlések miatt

A Ryanair öthetes járattörlési időszakában érintett mintegy 315 ezer utasból szerdáig 238 ezren kérték a jegyük átfoglalását vagy az ár visszatérítését - derül ki légitársaság MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Közlésük szerint a Ryanair minden érintett utast e-mailben tájékoztatott a járat törléséről és a lehetséges teendőkről. Ezek között felhívták az utasok figyelmét az uniós jogszabályok szerinti kompenzációs lehetőségekre is. Korábban fogyasztóvédők azzal vádolták az ír diszkont légicéget, hogy ezekről nem küldenek tájékoztatást.

Szerdáig a Ryanair adatai szerint 175 ezren kérték a jegyük átfoglalását, 63 ezren pedig a jegyár visszatérítését. A hét végéig az utasok jelentős részének, 300 ezer embernek találnak megoldást - olvasható a közleményben.

A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami mintegy kétezer járat kiesését jelenti. A budapesti járatok közül a szerdai, 3717-es és 3718-as London-Stansted és Budapest közti járatokat törölték.

A légitársaság hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.

A Ryanair eddig az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat.

A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld

Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok

Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

2026. Június 13. 08:27, szombat | Belföld

Magyar Péter: megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.