Hírek
2024. Március 02. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Átlagosan 20 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók alapbére
Március 1-jétől átlagosan 20 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók alapbére - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pénteken Budapesten, újságírók előtt.
Takács Péter azt mondta, az orosz-ukrán háború okozta rendkívüli kiadások ellenére a kormány az ígéretének megfelelően folytatja a szakdolgozók béremelését, amire idén 200 milliárd forint a költségvetési forrás.
A mostani lépéssel az egészségügyi szakdolgozók alapbére 2010-hez képest több mint négyszeresére emelkedik - közölte, hozzátéve: alapbérük átlagosan eléri az orvosbérek 37 százalékát.
Takács Péter utalt arra, hogy az előző években "történelmi léptékű" orvosbéremelés történt, aminek elsődleges célja a hálapénz visszaszorítása volt. Ennek következtében "kinyílt a bérolló" az orvosok és a szakdolgozók között, ezt azonban a kormány két lépcsőben - tavaly júliusban és idén márciusban -, a szakdolgozói alapbéremeléssel kiegyenlítette.
Az államtitkár elmondta, hogy a korábbi pótlékok többségét - például ágymelletti pótlék, szakterületi, idegennyelvi pótlék - kivezetik, egyben beépítik az alapbérbe. Mivel a szakdolgozók mozgóbérét az alapbérből számítják, így a mozgóbér összege is emelkedni fog - ismertette.
Fontos változásnak nevezte Takács Péter, hogy az eddigi "nagyon merev, szocialista bértáblát" öt fizetési osztály váltja fel, amelyeken belül egy "alap" és "kiemelt" kategóriát hoztak létre. Azt, hogy melyek azok a szakterületek, munkakörök, amelyek különös terhet jelentek a szakdolgozóknak, a szakdolgozói kamarával és a szakmai szervezetekkel közösen határozták meg - tette hozzá.
Jelezte, a béremelés fedezetét praxistámogatás formájában megkapják a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és alapellátási fogorvosi szolgálatok is.
Takács Péter jelezte, hogy 2010-ben egy teljes munkaidőben foglalkozatott egészségügyi szakdolgozó átlagos havi keresete 170 900 forint volt, az idei március 1-jei béremelést követően meghaladhatja a 800 ezer forintot. A sajtótájékoztatónak helyet adó Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet megbízott főigazgatója, Müller Péter azt mondta, hogy az orvosbérek emelését követő többlépcsős szakdolgozói béremelés a kormány egészségügy iránti elkötelezettségét bizonyítja.
Az intézmény stabil működéséhez és a szükséges személyi feltételek biztosításához ez a béremelés jelentős segítséget ad - mondta, hozzátéve, hogy a kórház március 1-től a jelenlegi 1375 szakdolgozója béremeléséhez havonta több mint 107 millió forint állami forrást kap.
A betegellátásban a szakdolgozók szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, és a legkiválóbb orvosok sem tudnának szakdolgozók nélkül gyógyítani - fogalmazott a főigazgató.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink