Hírek
2012. Március 18. 14:05, vasárnap |
Belföld
Forrás: mno.hu / MTI
Adórekord Zalaegerszegen
Elsősorban az exportra termelő helyi vállalkozásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évben rekordösszegű, mintegy négymilliárd forintos iparűzésiadó-bevételt (ipa) ért el Zalaegerszeg.
Közölte a város polgármestere az MTI érdeklődésére.
Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) kifejtette: a tavalyi előzetes tervet, de a korábbi éveket is felülmúló adóbevétel azt mutatja, hogy a zalai megyeszékhely kiheverte a gazdasági válságot. A húzóágazatok az exportra termelő ipar területéhez tartoznak, elsősorban a gépipari, a mechatronikai és az elektronikai vállalkozások köréből kerültek ki.
Hozzátette, hogy a városban működő külföldi tulajdonú cégek nagyon jól teljesítettek, de azok a magyar kézben lévő kis és közepes vállalkozások is, „amelyek be tudtak kapcsolódni a világgazdaság vérkeringésébe" vagy beszállítói lehettek multinacionális cégeknek. A helyben működő vállalkozások vezetői alapvetően elégedettek voltak a tavalyi évvel - fogalmazta meg.
Zalaegerszeg gazdasága nemcsak túlélte a válságot, de a múlt évben új cégek is megjelentek a városban. Gépipari, bútorgyártó és kárpitosipari fejlesztések történtek, újdonságként egy gyógyszergyár is épült.
A polgármester felidézte a választási programban megfogalmazottakat, miszerint a város akkor léphet előre, ha négy év alatt plusz százmilliárd forint bevételt tudnak elérni a helyben működő vállalkozások. A városháza számításai szerint nagyjából ennek a negyede már megvalósult a vállalatoknál, s az itt működő cégek közül ebben oroszlánrésze van a város legnagyobb vállalatának, a Flextronics-nak.
Idén a tavalyi négymilliárd forintos ipa-bevételhez hasonló nagyságrendű összeget remélnek, bár előfordulhat, hogy néhány cégnek vissza kell majd téríteni kisebb mértékű előzetes adófeltöltést. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy idén is megismételhető, de akár felül is múltható a tavalyi rekord adóbevétel - vélekedik a polgármester.
A zalai megyeszékhelyen 5 százalékot alig meghaladó mértékű jelenleg a munkanélküliségi ráta, s Gyutai Csaba úgy vélekedik, hogy ha ezt a szintet tartani tudják, netán 5 százalék alá lehet csökkenteni, az már eredményként értékelhető. Több meglévő vállalkozás tervez bővítést - így hamarosan egy már működő cég új, szerszámokat gyártó telephelyének alapkövét rakják le -, de cégnevek említése nélkül azt is elárulta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak újabb külföldi befektetők zalaegerszegi letelepedéséről is.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld
Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány
A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat