Hírek
2012. November 29. 21:08, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
A vörsi betlehemet az olasz nagykövet és az apostoli nuncius közreműködésével avatják fel
Az olasz nagykövet, valamint a vatikáni apostoli nuncius közreműködésével avatják fel advent első vasárnapján a vörsi betlehemet.
A csütörtökön elkészült, a világ legnagyobb templomi betlehemének számító, ötven négyzetméteres vörsi bibliai életkép zarándokhellyé vált az utóbbi években, telente mintegy negyvenezer látogatót vonz a somogyi faluba.
Futó Péter, az alkotás megépítését 1988-óta irányító helyi művész csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a
téli Balaton turisztikai attrakciójává vált, külföldiek által is látogatott betlehem idei újdonsága a Jézus születésekor látható csillagkép megmintázása a hátterében. A bibliai életkép elkészítésében 35 falubeli, köztük egy helyi ingatlant vásárolt német állampolgár is segédkezett. A díszítéséhez egy külföldi tulajdonban lévő közeli fenyvesből adományoztak 30 fát a készítőknek.
A Kis-Balaton szomszédságában fekvő Somogy megyei település római katolikus templomában először 1948-ban építették meg a Jézus születését bemutató betlehemet. Az elmúlt évtizedekben egyre bővítették az építményt, amivel együtt gyarapodott a látogatók száma is. Pár éve sikerült forrást szerezni - a balatoni szezon meghosszabbítására szánt turisztikai keretből - egy, a korábbinál sokkal stabilabb, masszív tetőgerendákból álló váz elkészítésére is. A további terjeszkedésnek határt szabott a templom nagysága, így az utóbbi években már nem az életkép növelésére, hanem a részletek rekonstrukciójára, tökéletesítésére és újításokra fordították az alkotók az energiát.
A vörsi betlehem 2007 óta a Somogy Megyei Közgyűlés által alapított Örökségünk-Somogyország Kincse cím birtokosa. A helyi közösség kezdeményezte, hogy a bábforgatós betlehemi játékkal együtt a szellemi kulturális örökség részévé válhasson, amit várhatóan jövőre sikerül elérni - mondta Futó Péter.
A Vörsi Egyházközség honlapja szerint a templom idei betlehemépítő partnerei, a Vatikán és Olaszország is képviselteti magát a bibliai életkép ünnepélyes megnyitóján. Advent első vasárnapján Olaszország képviseletében Maria Assunta Accili olasz nagykövet vesz részt a rendezvényen, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius pedig megáldja a betlehemet. A mise után a Padragi Bányász Férfikórus énekel gregorián énekeket.
Advent második vasárnapján a szentmise után a Veszprémi Petőfi Színház művészeinek Új csillagnak új királya című színielőadása következik. A harmadik vasárnapon a Vikár Béla Vegyeskar adventi koncertjét hallgathatják meg a hívők és a látogatók. Az adventi időszakban minden vasárnapi szentmisét követően látható lesz a vörsi bábforgatós betlehemi előadás. A bibliai életkép, valamint az Országos Betlehem kiállítás elemeiből nyílt állandó kiállítás hét közben is megtekinthető 2013. február 2-ig.
IJ
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
