Hírek
2012. Szeptember 24. 20:41, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
A takarmányárak emelkedése miatt nehéz helyzetbe kerültek a zalai álláttartók
A magas takarmányárak miatt nehéz helyzetbe kerültek az állattartók Zala megyében, további gondot okoz, hogy emelkedik az importból beszerezhető, magas fehérjetartalmú szója ára is
és az elmúlt évekhez képest a széna és a szalma mennyisége is jóval kevesebb - közölte Horváth Gyula, aZalaMegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-vel.
A kukorica tonnánkénti 70 ezer forintos ára nagymértékben megemeli az állattartás költségeit, ezért az állomány csökkenésére lehet számítani. Ugyanakkor azok a gazdálkodók, akik uniós pályázati forrásból fejlesztettek, kényszerhelyzetben vannak. Az előírások szerint öt évig szinten kell tartaniuk az állományt, de egyelőre még bizonytalan, hogy az állatjóléti támogatások mennyire tudják kompenzálni az emelkedő árakat - magyarázta a földművelésügyi igazgató.
Ezzel szemben mivel a családi gazdaságok többsége klasszikus forma szerint működik, azaz az állattartással párhuzamosan növénytermesztéssel is foglalkoznak, ezekben a gazdaságokban valamelyest emelkedik az állatállomány - jegyezte meg.
Zalamegyére a nagyüzemei állattartás a jellemző; főbb ágazatai a szarvasmarha-, sertés-, juh- és baromfitenyésztés.
A szarvasmarha-állomány az elmúlt egy évtized alatt mintegy 20 százalékkal csökkent. A nagyüzemekben jelenleg 18.600 szarvasmarhát tartanak, mintegy 1.600-al kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az állományon belül a tejhasznú marhák száma csökkent, míg a kedvező exportértékesítési lehetőségek miatt a húshasznú fajták száma nő.
Közel 30 százalékkal csökkent a sertésállomány is egy évtized alatt. A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai szerint 2004-ben a sertések számát 85 ezerre becsülték a megyében. Tavaly óta azonban ismét az állomány növekedése tapasztalható; jelenleg 60.700 sertést tartanak intenzív körülmények között, 3.700-zal többet, mint az elmúlt évben. Az állomány növekedése a sertéshús felvásárlási árának emelkedésével magyarázható. A sertéshús kilogrammonkénti ára 410-425 forint körül alakul, de az igazgató szerint a felvásárlási ár még mindig az önköltségi ár alatt van.
A juhágazatban is csökkenés tapasztalható. A gazdaságokban mintegy 10.200 juhot tartanak, 800-al kevesebbet, mint tavaly - ismertette Horváth Gyula.
Beszélt arról is, hogy baromfiállományt a helyi feldolgozási lehetőségek, a fogyasztási szokások, és a felvásárlási árak befolyásolják. A takarmányozási költségeket 290 forint körüli kilogrammonkénti átvételi ár fedezné, az állattenyésztők viszont kilogrammonként 255 forintért tudják csak eladni a baromfit.
A baromfi-előnevelők évente közel 560 ezer tyúkot bocsájtanak ki a telepekről, a brojler csirkék száma megközelíti a 8,4 millió darabot. A pulykák száma tavaly 248 ezer volt, idén pedig közel 488 ezer pulyka kerül ki a hizlalókból.
AZalabaromfi 2008 októberében szűnt megZalamegyében. A közeli feldolgozó hiánya miatt a tyúkfélék száma 2011-re 1,5 millióról 1,1 millióra csökkent.
Ezt követően aZalai Baromfifeldolgozó 2011 novemberében kezdte meg működését Pacsán, nagymértékben ennek köszönhető, hogy az utóbbi időszakban ismét jelentősen növekedni kezdett a baromfiállomány.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
