A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. Farsang (Vízkereszttől - Hamvazószerdáig) A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is. Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek. Az farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak, ilyenkor kerül színre a tréfás halottasjáték vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugatdunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A menet közben bohókás esküvő játszódott le. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom. Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk. Zoborvidéken a farsang utolsó előtti vasárnapját Talalaj-vasárnapnak (talalaj-vasárnapi énekek), míg farsang vasárnapját Sardó-vasárnapnak nevezték (sardózás).