Persze, a hajdani aligai pártüdülő is része a múltnak: a most megjelent Nagy Balaton-könyv által taglalt korszakot megelőző időszakban, 1951-ben vették el a község partszakaszát, mert Rákosi Mátyás úgy látta, a fővároshoz legközelebb eső parti terület megfelelő hely lesz a pártvezetés pihenéséhez. Híres fotó a hatvanas évekből, amint Kádár János feje köré csavart kendővel védekezik a napsütés ellen, s úgy horgászik a belügyesek által kifejezetten neki épített, kövekből összehordott kis félszigeten. Vagy amikor a kubai forradalmárral, Fidel Castróval hajózik: Kádár öltönyben, kalapban áll a fedélzeten, Castro katonaruhában, a háttérben pedig egy fegyveres kísérőhajó szeli a hullámokat.

„Az 1960-as évektől a rendszerváltásig terjedő három évtized meghatározó jelentőségű időszak volt a Balaton életében” – így kezdődik a nagy Nagy Balaton-könyv. – Bár a képek a közelmúltat mutatják, mindabból, ami ezeken az oldalakon látható, évről évre egyre kevesebb marad meg a valóságban, hiszen a tó környéke folyamatosan változik, átalakul – mondja a szerző, Szabó Tamás Kecskeméten élő újságíró-szerkesztő. – Fontosnak és érdekesnek találtam a szemünk előtt zajló változásokat rögzíteni: a képeket összehasonlítottam a mostani valósággal, megkísérelve végiggondolni a változások igazi irányát, mélyebb lényegét.

Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy 1959-es megnyitása után exkluzív üdülőkomplexumnak számított a motel névre keresztelt bungalósor is (hotelnak mégsem nevezhették...), négy ilyet állítottak föl a Balaton-parton, a barakképületeket az 1958-as brüsszeli világkiállításon vásárolta a Pannónia a „balatoni turizmus fellendítésére.” A siófoki bányászüdülőből (1990 után többé nem volt miből és mit kipihenni a bányászoknak – jelzi a könyv) főiskola, reklámhordozóból panorámalift és forgó kávézó – íme, a fejlődés útja, utóbbi összehasonlítás Siófok jelképére utal, melyet pár évtizede még főleg reklámcélokra használtak, a kötetben szereplő képen biztosításra és totózásra, lottózásra hívták fel a jónép figyelmét. Az Európa szálló melletti Éden bárba „költözött” a nyári hónapokra az éjszakai élet – ma „üres, a kőlábazatot leverték, a terasz benőve szívós, félig elvadult növényzettel.”

A csárdában hagyományos bolgár ételeket kínálnak – nem tévedés, így hívogatott valaha a nádtetős zamárdi Neszebár. E településen nyílt 1961-ben az első autós kemping, a vendégcsalogatóban előnyként emelték ki a hátrányát: „kellemes, homokos, tökéletesen sík terület”. A szántódi kompátkelő épületének különleges, földig futó tetőzete ma is ugyanaz, a felirat ma is ott olvasható: tilos felmászni! Egy házzal arrébb, Balatonföldváron az verte föl a port a hatvanas években, a korabeli újságcikkek alapján: rendszeres, sajnálatos a csendháborítás, melyet beazonosíthatóan a Balatongyöngye étteremből származó, elektromos gitárerősítéssel játszott zeneszámok okoznak.

A tóparti településekre jellemző, azóta rég elbontott bazársorok (Szárszón és Siófokon például), jé, a szárszói Véndiófa ma is ugyanolyan, a szárszói kertmoziból azonban Csukás István Gyermekszínház lett. Ma már jobbára csak itt megtapasztalható látvány, ami harminc-negyven éve sok helyütt megszokott volt a tóparti nyarakon: sorok állnak a jegyért.

Ij