Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Április 16. 00:00, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Több mint háromezer diák szerepel az idei Helikoni Ünnepségeken

Több mint háromezer diák szerepel az idei Helikoni Ünnepségeken

Összesen 18 művészeti kategóriában több mint háromezer középiskolás diák vesz részt idén Keszthelyen a csaknem két évszázada indult Helikoni Ünnepségeken.

Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány és a Goldmark Károly Művelődési Központ csütörtöki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester arról beszélt, hogy a kétévente sorra kerülő rendezvényen ezúttal több mint háromezer diák vesz részt. A város által idén is 20 millió forinttal támogatott és több pályázati forrással is kiegészített háromnapos programsorozat mostani különlegessége, hogy indulásának 200 éves jubileumát ünneplik hamarosan, s az évfordulós eseménysorozat most kezdődik és jövőre fejeződik be.
Keszey Ágnes, a művelődési központ igazgatója elmondta: április 21-én kezdődik a művészeti fesztivál, amelyet az alapító leszármazottja, Festetics György nyit meg ezúttal is. A több mint 50 millió forintos költségvetéssel megvalósuló eseménysorozat egyik különlegessége lesz, hogy a több mint félszáz résztvevő kórus mintegy 1500 tagja közösen is énekel, karnagyuk pedig Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára lesz, aki korábban pécsi kórusvezetőként többször is részt vett a Helikoni Ünnepségeken.
Az idei rendezvény nagyságát érzékeltetve az adatokkal Osvald Bálint, a művelődési központ igazgatóhelyettese kifejtette: 3350 diákot és tanárt várnak Keszthelyre, 47 település 125 középiskolájából. A programokat 520 segítő közreműködésével valósítják meg, s 18 kategóriában versenyeznek a diákok. A szállásukat Keszthellyel együtt kilenc környékbeli településen, 44 szálláshelyen tudják biztosítani, s csaknem 15 ezer adag ételt készítenek a fellépőknek és kísérőiknek.
A 18 versenykategória számban nem változott, egyedül a képzőművészeti ág alakult át a tágabb lehetőséget biztosító vizuális művészetek kategóriájára. A diákok produkcióit 25 zsűritag értékeli, mások mellett Papp János színművész, Balázs Árpád zeneszerző, karnagy, Novák Péter koreográfus, rendező és Szálinger Balázs költő alkot véleményt. A kategóriák fődíjasai pedig Farkas Ferenc szobrászművész bronzplakettját vihetik haza a 2016-os Helikoni Ünnepségekről.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Kék hírek

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak után

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 06:00, péntek | Életmód

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.