Mert ennek a műsornak már nyilvánvalóan nem a zene, a tehetségkutatás, az érték keresés a célja, nem így próbál meg nézőket szögezni a képernyő elé, hanem, hogy beszéljenek róla. Ennyi. Ez a történet lényeg, hogy a hozzám hasonló vasárnapi, vagy akár hétköznapi, újságírók leüljenek a gépek elé és képernyőre vessék gondolataikat. Nos eleget kell tennem a bennem tomboló vágynak, hiszen igen, én is, én is végig néztem az X-Faktor e heti büntetését. Nem tudom megmagyarázni, de még jól is esett. De most nem is ez a lényeg, menjünk egy kicsit a dolgok mögé, bújjunk bele a rosszmájúság köntösébe, melegítsük meg a teát és adjunk az érzésnek.
Arról talán nem is kell beszélni, hogy a kiválasztott páciensek 70 százalékának vajmi kevés köze van az „X”-hez - talán úgy tudnám megfogalmazni a legfinomabban, hogy Varnus Xavér „X” nagyhatalomnak minősülne közöttük, még úgy is ha ívhegesztésben kellene maradandót alkotnia. Magyarán megmondva: kutyaütők!
És a kutya ütésnél jutottunk el oda, hogy milyen szinten van ez a műsor és hogyan lehetne lerántani róla még egy bőrt: Ördög Nórának se kellene nagyon újat tanulnia, hiszen a „Szavazzon kedvencére!” és a „Mentse meg kedvencét!” mondatokat itt is használhatná, csak egy picit más szöveg kontextusban:
„Mentse meg kedvencét a sintér zsákjától! Küldje a „BUNDI” szót a 1349-es SMS számra, ha azt szeretné, hogy kedvence továbbra is elkerülje a gyászos véget.”
Szereplők bemutatása:
„Csöpi, 8 éves ivartalanított „Frankfurter” tacskó. Csöpi vidám és játékos, kedvenc eledele - saját piszkán kívül - az olcsó, műszálas tenisz zokni. Szavazzon kedvencére!”
Az már –sajnos- normálisnak mondható, hogy a műsor a felkarolandó „tehetségeket” herélt szobacicaként, agyatlan skótjuhászként, horkoló/szellentő bulldogként vagy jó névvel törzskönyvezett semmirevaló vakarcsként tálalja, hogy senkinek nem cseng furcsán a „Mentsd meg kedvencedet!” csatakiáltás, de, hogy a mentorok is félgázsis örömlányok lettek, az azért már tényleg kiábrándító. Ugye köztudott, hogy idén csak eddigi bérüknek felét kapják a mentorok, ellenben, saját süketségük végett, vagy a csatorna tervprogram filozófiájának köszönhetően, égnek mint a Reichstag. Keresztes Ildikó arcára, a műsor végén, mikor három mentoráltja maradt csak a ciki közeli állapotban, rá volt vésve a műsorhoz kötő szerződésének apró betűs része, amely valahogy így festhetett:
„Kedves Ildikó! Ha ezt aláírja, félpénzért, beletörődik, hogy a csatorna úgy csinál műsort a „produkcióból” ahogyan csak akar. Ha úgy jön ki jól a nézettség hát melléd rendel 3 botfülű ripacsot, akik az Ön hitelességedből fognak táplálkozni és addig szívják, míg ki nem apad. Ön pedig imádkozni fog, hogy az emberek talán észreveszik, hogy a fent említett egyedeknek semmi köze nincs az énekléshez és hamar kiejtik őket... de amíg ez nem történik meg, addig Mi -Kedves Ildikó- pénzt sajtolunk ki a jámbor marha nézőkből, hogy mentsék meg kedvencüket, Lass Beát, a keserves bőgéstől és had szívja tovább az Ön igen becses vérét, hitelességét, becsületét.”
Kezitcsókolom!

-suttog