Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. Augusztus 21. 08:29, szombat | Helyi
Forrás: www.keszthely.hu

Indul a belváros-program Keszthelyen

Indul a belváros-program Keszthelyen

Európai uniós források felhasználásával újul meg a belváros, látványos változások várhatók az elkövetkező években Keszthelyen a Festetics-kastélytól a Balaton-partig – hangzott el a projekt nyitórendezvényén. 2010. augusztus 17-én

Ruzsics Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy hosszú út vezetett a projekt kidolgozásától a szerződés aláírásáig: a belváros megújítására még 2007-ben dolgozta ki fejlesztési tervét a város, amit aztán folyamatosan módosítani kellett. Ennek egyik oka az volt, hogy míg kezdetben kiemelt projektként 1,2 milliárd forintos támogatásra számíthatott a város, később ez az összeg kevesebb mint felére csökkent. Végül 529 millió forintot ítéltek meg Keszthelynek a több mint 1,1 milliárdos projekthez.

Manninger Jenő, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke - aki korábban tanácstagként támogatta a projektet - gratulált a városvezetésnek, és segítségét ajánlotta fel a megvalósítás során. Mint mondta: a beruházás új korszakot nyithat Keszthely életében.

Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a keszthelyi pályázat kiemelkedő minőségű, az egyik legjobb volt a bírálandók között; ezért is támogatták a projektet, hiszen látták, hogy az uniós forrás itt valóban jó helyre kerül.

A rendezvényen bemutatták a jelenlevőknek a megújuló belváros makettjét is, melynek segítségével Németh Gábor városi főépítész és Kiss Csaba, a projekt menedzsere ismertette a beruházás legfontosabb elemeit.

Amellett, hogy új funkciók bevezetésével modern, európai főtérrel gazdagodik a település, a projekt helyreállítja a történelmi belvárost, mely méltó Keszthely sajátos hangulatához, értékes építészeti örökségéhez. Csökken majd a jelenleg indokolatlanul nagy gépjárműforgalom, a tér nagy része gyalogosövezet lesz, minimális autós áthajtási lehetőséggel. A Szentháromság szobor visszakerül eredeti helyére, az egész terület egységes díszburkolatot kap, és a jelenleg kissé mellőzött szerepű várkert is megújul, fontos elemévé válva a területnek. A városrész parkolási gondjait felszíni tömbparkoló oldja meg a piac területén. Kellemes sétatér és rendezvényhelyszín lesz ezáltal a városközpont, ahol várhatóan mind a helyi lakosok, mind a turisták szívesen töltik majd az idejüket, fellendítve ezzel a belvárosi üzletek és vendéglátóhelyek forgalmát.

Konzorciumi partnerként két kisvállalkozó is részt vesz a projektben, valamint a Magyarok Nagyasszonya Plébániahivatal, mivel a főtéri templom felújítása fontos eleme a beruházásnak. A közbeszerzési folyamat még nem zárult le, így egyelőre nincs konkrét időpontja a munkálatok megkezdésének.

Időközben kidolgozta a város a fejlesztés második ütemét, újabb félmilliárd forintra pályázva, melynek feltételes, első fordulós támogatásáról már értesítették az önkormányzatot. A második ütemmel együtt már kedvezőbben alakul a beruházás támogatási aránya, és a két rész elemei kiegészítik egymást, komplex fejlesztést téve lehetővé a területen.
Több megszólaló reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy hamarosan sor kerülhet a második ütem támogatási szerződésének aláírására is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni