Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. Szeptember 06. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Erkölcsit is kérnének a felvételizőktől

Erkölcsit is kérnének a felvételizőktől

Súlyos intézkedéseket hozott az ELTE azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a fonyódligeti gólyatáborban történtekhez hasonló eset, ahol egy diáklányt megerőszakoltak. A felvételizővel még az erkölcsi bizonyítványát is bemutattatnák, de szakértők szerint ez nem lenne törvényes. A szervezőket akár meneszthetik is - írja a nol.hu.

Akár el is távolíthatják az egyetemről azokat a hallgatókat, akik részt vettek annak a gólyatábornak a szervezésében, ahol múlt pénteken megerőszakoltak egy elsőéves diáklányt – közölte csütörtökön, sajtótájékoztatón az ELTE rektora. Mezey Barna brutális és aljas bűncselekménynek minősítette az erőszakot, amit egy 38 éves, de még csak harmadéves informatikus–könyvtár szakos hallgató követett el.

A férfi büntetett előéletű – erősítette meg a rektor –, információk szerint ugyanilyen cselekmény miatt ítélték el már korábban is. A hallgató előzetes letartóztatásban van. Mezey szerint kérdéses, ki tudhatott a múltjáról, és úgy véli, felmerülhet a tanítóképzős hallgatói önkormányzat felelőssége abban, hogy a gyanúsított szervezőként és fotósként részt vehetett a rendezvényen.

Az ELTE etikai bizottsága az erőszak miatt felfüggesztette a tanító- és óvóképzős hök vezetését, és a gólyatábor szervezését. A jogtudományi karon az instruktori körök esetében született hasonló döntés, mert egy másik táborban szexuális erőszakra buzdító rigmusokat skandáltak.

A rektor kitért arra is, hogy felülvizsgálják az egyetemi gólyatáborok szervezésének rendjét, és a jövőben csak az egyetem vezetése által meghatározott garanciák, minőségi biztosítékok és központi ellenőrzés mellett folyhat ilyen tevékenység. A két eset miatt különben fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztek. Ha pedig a szervezők vétkességét állapítják meg, a tanítóképzős önkormányzat tagjait akár el is tanácsolhatják az egyetemről.

A rektor bejelentette: szeretnék, ha az egyetemi felvételi kérelemhez erkölcsi bizonyítványt is csatolniuk kellene a jelentkezőknek. Így legalább tudomásuk lehetne arról, ha valaki büntetett előéletű – tette hozzá.

Jóri András korábbi adatvédelmi biztos ezzel kapcsolatban viszont inkább az aggályait fogalmazta meg, mivel különleges személyes adatról van szó. Annak kezelésére törvény ugyan felhatalmazhatná a felsőoktatási intézményeket, de ehhez kellene valamilyen legitim célt találni, különben egy ilyen jogszabály nem állná ki az alkotmányosság próbáját.

– Nehéz azonban elképzelni, mit kezdhet egy egyetem azzal, hogy a jelentkező korábban összeütközésbe került a törvényekkel – így Jóri. – Talán közhírré teszi – kérdezte –, hogy a hallgatók tudják, kivel állnak szemben? Ha erről csak a diákok egy szűk körét – például a hallgatói önkormányzatok vezetőit – tájékoztatják, az adatvédő szerint akkor sem jobb a helyzet, mert nincs semmilyen biztosíték arra, hogy az érzékeny információ nem szivárog ki valahogyan.

Ha sikerülne is valamilyen értelmes magyarázatot találni rá, hogy mi szükség az erkölcsi bizonyítványra, egy ilyen szabályozás könnyen elbukna a szükségesség-arányosság tesztjén, amit az Alkotmánybíróság (AB) az alapjogokat érintő törvények kapcsán mindig elvégez – állítja Jóri. Maga nem lát ugyanis olyan valóban reális célt, amelynek eléréséhez elengedhetetlen, egyben arányos lenne, hogy az egyetemek a hallgatók különleges személyes adataihoz is hozzáférjenek.

Arra a felvetésre, hogy törvény ki is zárhatná a felsőoktatásból a büntetett előéletű jelentkezőket, Jóri nem vitatta: a jogalkotónak éppen lehetősége lenne erre is. Emlékeztetett ugyanakkor az AB egy korábbi döntésére, amely szerint az emberi méltóság, ezen belül az önrendelkezési jog része, hogy a megfelelő képességű állampolgárok felsőfokú tanulmányokat folytassanak. Tehát, ez sem lenne igazán járható út. Más kérdés, hogy egyes állások betöltését, ha a közérdek indokolja, már köthetik büntetlen előélethez.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.