Hírek
2012. Február 23. 11:54, csütörtök | Helyi
Rövidesen költözik a hévízi busz-pályaudvar
Végre megoldódni látszik a hévízi pályaudvar áthelyezésének kérdése
Problémát okoz ugyanis a gyógytó mellett elhelyezkedő központi megálló, melyben naponta hozzávetőleg 250 menetrend szerinti járat áll meg. Így jelentős fennakadást okozva a belváros forgalmában, illetve a turisták és a gyógyfürdőt látogatók számára. Ezek mellett a környezetre károsan ható benzingőz sem ideális a gyógyvíz minőségét tekintve.
A város vezetősége ennek érdekében kiemelt fejlesztésként adott helyet a tervnek az idei költségvetésében.
Az első elképzelések szerint az új autóbusz-pályaudvar az elmúlt hónapokban épült Hévízt elkerülő szakaszon, a 76-os út mellett kapott volna helyet, de a város vezetősége a napokban egy új ötlettel állt elő. Ez alapján az új le-, illetve felszálló a hévízi nagyparkoló területén fog elkészülni. Az ott lévő Flavius központ, valamint annak parkolója teljesen ideális, hiszen megfelelő infrastruktúrával rendelkezik, külső területe burkolt.
Az új fejlesztési tervek szerint a busszal közlekedők számára 150 négyzetméternyi területet vásárolna az üzletközpontban Hévíz városa.
A megvalósítást követően, a megfelelő feltételek kialakítása után a helyi önkormányzat a pályaudvar területét 99 évre a közlekedési vállalat használatába bocsájtaná, a jelenlegi megállót, pontosabban annak területét pedig saját tulajdonába kívánja venni és azt a helyi turizmust szolgáló céllal kihasználni.
A vélemények alapján az átköltöztetési terv megvalósulásával minden érintett jól járna. A város hasznos területhez jutna a gyógytó közvetlen szomszédságában, valamint az utasok számára is jobb, kényelmesebb feltételeket nyújtana az új létesítmény. És semmiképpen sem elhanyagolható az áthelyezés természetvédelmi szerepe sem.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
